8.

Minden csak illúzió,
téveszméktől
bűzlő álló folyó.

Hazugság a nyár,
elmúlt mégis,
vissza nem tér már.

Izzadt nevetés,
szerelmes fetrengés,
mámortól émelygés,
száguldás a
mezőkön,utakon át,
beteges remegés,
elfolytott szenvedés,
minden napban
valami meglepetés,
létemen merengés.

Szikkadt földön
roptuk bágyadt
táncunk,

Égbe kiáltottuk
vágyainkat,
s akaratunkat,

Mit megbéklyózott
a cselekvések
lehetetlensége,

Szétzúzott
minket minden
tekintet,

Volt ki csak legyintett,
volt ki elmélyedt,
s volt ki belebetegedett.

Mégis kellett,
és jóvolt minden,
a maga furcsa módján.

Várjuk,akarjuk,
hogy legyen még,
de vajon megkapjuk?